Jelenlegi felállás:

Csiki László - dob
Samay Balázs - basszus
Szabó Ágoston - ének
Tomán Gábor - gitár
Verók András - gitár

Történet

A zenekar elődje The Art of Dethronement néven 1995-ben alakult. Az első hivatalos hangzóanyag, a 2000-ben megjelent Down on My Knees című EP kiadását a Metal Hammer támogatta.

A 2001-es év során nagy mértékben változott a felállás, ennek megfelelően a zene is kifinomultabbá vált - a zenekar "the dethroners" néven folytatta az addigi munkát.

A 2003-ban megjelent bemutatkozó nagylemez dalai Madách Imre drámáját, Az ember tragédiáját járják körül. A Negative Art segítségével megjelent kiadvány az irodalmi mű metal átdolgozása. A dráma színei és a lemez dalai megegyeznek, a számos vendég közreműködésével készült anyag tartalmaz instrumentális részeket, vegyeskart, vonósnégyest és samplerekkel dúsított metalt is. Szövegileg változatos, angol, német, latin és francia nyelven születtek meg a drámát hűen követő, ám abból nem idéző versszakok.

Mára a csapat ismert színfoltja a hazai rock/metal életnek. A kialakuláskor követett gothic metal stílustól fokozatosan távolodva kialakult a saját hang, amit összetett, dallamokat és váltásokat nem nélkülöző modern metalnak nevezhetünk. A zenekar többek között fellépett a Dead Soul Tribe, a Paradise Lost, valamint az Anathema, az Orphaned Land és a Primordial előzenekaraként. A banda több alkalommal fellépett a Petőfi Csarnokban megrendezett MetalMania és Gothica fesztiválokon, az EFOTT-on, valamint a Szigeten. 2005-ben a szakmai zsűri a Sziget legjobb Talentum-fellépője díjjal jutalmazta a zenekart.

Az utóbbi három év új dalaiból 2008 végére megszületett az együttes második lemeze, Overdriven Silence címmel. Az album hangszerelése az előző lemezhez képest klasszikusabb, a hangzás agresszívebb, de az új anyagról sem hiányoznak a zenekarra jellemző, vonós hangszerekkel megszólaltatott dallamok. A csapat célja a magyarországi kiadás mellett a lemez külföldi terjesztése is, melyhez várja kiadók jelentkezését.